Sándor Pál rendező, producer a Hunnia Filmstúdió ügyvezető igazgatója a hazai és a nemzetközi filmszakma elismert alkotóművésze. A Színház és Filmművészeti Főiskola rendezői szakának elvégzése után a hatvanas évek közepétől a Mafilm „3-as” Stúdióban, majd közel húsz évig a Hunnia Filmstúdióban dolgozott, melynek 1985 és 1989 között igazgató-helyetteseként ként tevékenykedett. Évekig tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd több mint tíz évig a Novofilm, magyar-német filmprodukciós vállalat ügyvezető igazgatója és tulajdonosa volt. 2000-ben létrehozta saját filmes cégét, a Filmstreet-et.
Sándor Pál 2003 óta áll a nagy múltú Hunnia Filmstúdió, a legnagyobb magyar filmgyártó vállalat élén, amely évente 2 – 3 játékfilmet, kisjátékfilmet és dokumentumfilmet készít. A Kossuth-díjas, Balázs Béla díjas, Kiváló és Érdemes Művész 24 nemzetközi rangos szakmai elismerése közül a legjelentősebbek a Berlini Ezüst Medve, a Cannes-i Fipresci díj, a Chicago-i Ezüst Hugo és a Karlovy Vary-i Kritikusok Díja.
Filmográfia
Rendező:
- Noé bárkája (2006) – Noah’s Ark
- Ég a város, ég a ház is (Makk-Jancsó-Sándor) (1996) – Fire! Fire!
- 1997- Magyar Filmkritikusok Díja, operatőri díj Sas Tamásnak, a legjobb női alakítás díja Eszenyi Enikőnek
- Szeressük egymást gyerekek (1996) – Love Each Other
- Miss Arizona (1987) Fsz.: Marcello Mastroianni, Hanna Schigulla
- Csak egy mozi (1985) – Just a Movie, Fsz.: Jean-Pierre Léaud
- Szerencsés Dániel (1982) – Daniel Takes a Train
- 1983 – Budapest, 15. Magyar Játékfilmszemle – Nagydíj, a társadalmi zsűri fődíja, színészi díja Végvári Tamásnak, a szakmai zsűri díja színészi díja Bodrogi Gyulának és Törőcsik Marinak, jelmeztervezői díj Szakács Györgyinek
- 1983 – Cannes, FIPRSCI – díj, az Ökumenikus zsűri díja
- Ripacsok(1981) – Salamon and Stock Show
- 1981 – Budapest, 13. Magyar Játékfilmszemle, Operatőri díj Ragályi Elemérnek
- 1982 – Budapest, a Magyar Filmkritikusok Díja, operatőri díj Ragályi Elemérnek
- Szabadíts meg a gonosztól! (1977) – Deliver Us from Evil
- 1979 – Montreal, Operatőri Díj Ragályi Elemérnek
- 1980 – Budapest, Magyar Filmkritikusok Díja, operatőri díj Ragályi Elemérnek
- Herkulesfürdői emlék (1976) – A Strange Role
- 1977 – Berlin, Ezüst Medve a legjobb rendezésért, CIDALC-díj
- 1977 – Budapest, a Magyar Filmkritikusok Díja, Operatőri díj Ragályi Elemérnek, a legjobb női epizódalakítás díaj Temessy Hédinek
- 1978 – Sao Paolo, II. díj
- Régi idők focija (1973) – Football of the Good Old Days
- 1974 – Budapest, a Magyar Filmkritikusok Díja, Nagydíj
- 1974 – Teherán: A legjobb rendezés díja
- 1984 – Palermo, Arany Fődíj
- Sárika, Drágám (1971) – Sarah, my Dear
- 1971 – Játékfilmszemle – a legjobb ifjúsági film díja
- Szeressétek Odor Emíliát! (1970) – Love Emilia!
- 1970 – Taormina, Volpi-díj a legjobb rendezésért
- Bohóc a falon (1967) – Clowns on the Wall
- 1967 – Chicago, Ezüst Hugó a legjobb rendezésért
- 1968 – Karlovy Vary, a forgatókönyvírók különdíja, a technikai zsűri oklevele
- 1968 – Pécs, 4. Játékfilmszemle: operatőri díj Zsombolyai Jánosnak
- 1969 – Magyar Filmkritikusok Díja, operatőri díj Zsombolyai Jánosnak
- 1969 – Phnom Penh, oklevél
Producer:
- Utolsó jelentés Annáról (2009) – The Last Report on Anna
- Örvény (2009) – Vortex
- Három gyerek három sors (2009) – Three Children, Three Futures
- Az Utolsó kép (2009) – The Last Picture
- Ünnep (2009) – Praline
- Exitium (Ritmusok V.) – A pusztulás hangjai (2009) – Exitium (Rhythm V) The Sounds of. Destruction
- A hetedik kör (2008) – The Seventh Circle
- Napfogyatkozás (2008) – Solar Eclipse
- Párhuzamos halálrajzok (2008) – Parallel Death Patterns
- Irodalom (2008) – Literature
- Lányok (2007) – Girls
- Noé bárkája (2007) – Noah’s Ark
- Ópium - Egy elmebeteg nő naplója (2007) – Opium / Diary of a Mad Woman
- Hasutasok (2007) – Railroad Junkies
- Igazi halál (2007) – Real Death
- Mínusz (2007) – Minus
- De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006) – But Who Are Those Lumnitzer Sisters?
- A 639. baba (2006) – Doll No. 639
- Ég Veled! (2005) – See You in Space!
- Le a fejjel! (2004) – Heads Off!
- Ritmusok (2004) – Rhythm
- Showbálvány I-II (2000)
- Underground (1995) (R: Emir Kusturica) koproducer
- Royce (1994) (Fsz.: Jim Belushi) koproducer
- Hosszú árnyék (1992) – Long Shadow (Fsz: Liv Ullmann, Michael York)
- Mrs. Harris Párizsba megy (1992) – Mrs. Harris Goes to Paris (Fsz: Omar Sharif) koproducer
- Sztálin (1992) – Stalin (Fsz.: Maximilian Schell, Robert Duvall) koproducer, 4 Emmy–jelölés ’92
- Vihar és bánat (1990) – Storm and Sorrow – koproducer
- A Sötétség lánya (1990) – Daughter of Darkness – koproducer (Fsz.: Anthony Perkins)
Író:
- Bohóc a falon - 1967
- Szeressétek Odor Emíliát! – 1968
- Sárika, Drágám – 1970
- Herkulesfürdői emlék – 1976
- Ripacsok – 1981
- Hótreál – 1987
Színész:
- Lányarcok tükörben – 1972
- Régi idők focija – 1972
- Redl ezredes – 1985 (R.: Szabó István)
Konzultáns:
- Doktor Minorka Vidor nagy napja – 1972
- Szemüvegesek – 1969
- A legszebb férfikor – 1972 – írói konzultáns
- Uramisten - 1985
Jelentősebb színházi rendezések:
- Hauptmann: Patkányok (Pécs) - 1983
- Brecht: Koldusopera (Szolnok) – 1984
- J. Rado-G. Ragni-G. MacDermont: Hair (Rockszínház) - 1985
- Mitta-Kern-Sándor: Ragyogj, ragyogj, csillagom (Vígszínház) - 1987
- Müller Péter: Szomorú vasárnap (Vidám Színpad) - 1990
- A. Miller: Az ügynök halála (Tivoli) - 2001